Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Hírek, események

Ovihíradó

Ovihíradó
Takácsné Gál Andrea

Halló, itt vagyunk, ez történt velünk ...

Az újesztendő kezdetén, 2021. január 4-én, szinte teljes létszámban üdvözölhettük ismét óvodásainkat. A karácsonyra kapott játékokat újra boldogan vették birtokukba. E naptól csatlakozott hozzánk új munkatársunk, Tuboly Lilla dajka.

A két ünnep között végre helyére kerültek a mosdó helyiségben az új fogmosó pohár- és törölközőtartók, tükrök, illetve kicseréltettük a törött mosdókagylókat is. Vidám színekben pompázik a helyiség.

A járványügyi előírásoknak megfelelően továbbra is reggelente a bejárati ajtóban átvesszük, illetve délután ott adjuk át a gyermekeket a hozzátartozóknak. Folyamatosan mérjük a gyermekek hőjét a reggeli érkezéskor, illetve miután átöltöztetjük őket, sor kerül az alapos kézmosásra, és lefertőtlenített kézzel léphetnek be a csoportszobába. Fokozottan figyelünk arra, hogy az intézmény dolgozóival való találkozásaik alkalmával a felnőtt családtagok viseljenek maszkot, udvaron való várakozáskor pedig ügyeljenek a szociális távolság betartására.

Ezekben a hetekben az idő múlásával, az évszakok körfogásával, a hét napjaival, napszakokkal foglalkoztunk a kis ovisokkal, folyamatosan figyeltük és etettük a madarakat, szánkóztunk, hógolyóztunk, hóembert építettünk az udvaron.

Január végén sort kerítettünk a tanköteles gyermekek iskolaérettségi vizsgálatára, majd 26-án a szigorú előírásokat betartva fogadóórára, hatszemközti beszélgetésre vártuk a szülőket.

Február első hetében medve hetet tartottunk, majd 9.-től 8 héten át Kovács Adél, az ELTE Tanító-és Óvóképző Karán harmadéves, végzős óvodapedagógus jelölt kezdte 8 hetes szakmai gyakorlatát óvodánkban. A gyakorlat után államvizsgáját is a mi intézményünkben teszi le. A rendkívül ügyes, kreatív, gyermekszerető, a szakma iránt elkötelezett fiatal óvó néni jelölttel megismertetjük a hivatás szépségét, az alkalmazott módszereket. Bízunk benne, hogy a sikeres vizsgák után továbbra is ezen a pályán marad, hiszen nagy szükség van fiatal, hivatását szerető pedagógus utánpótlásra.

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,

Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” (Juhász Gyula)

Február 16-án délután megrendülten kísértük végső nyughelyére imádott dadusunkat, Becs Renátát. Drága Reni! Az angyalok vigyázzanak rád! 26-án, születésnapján mécsest gyújtottunk sírjánál. Szívünkben megőrizzük barátságos lényét, kedves mosolyát.

Február 19-től Sipos Lóránt új óvodásunkat köszönthettük óvodánkban. Boldog óvodás éveket kívánunk neki!

Jöjjön a tavasz, vesszen a tél!

Hosszabb ráhangolódás után, február 25-én, óvodánk hagyományától eltérően délelőtt, vidám ügyességi játékok, tánc, finom sütemények, zsákbamacska várta farsangi mulatságunkon - betegség miatt megtizedelt – jelmezbe öltözött óvodásainkat.

Március elején a természet ébredését, tavaszt várva virágokat ültettünk, magokat csíráztattunk a gyerekekkel, folyamatosan megfigyelve azok fejlődését, növekedését.

Március 5-én, a közelgő Nőnap alkalmából az óvodába járó fiúk verssel, virággal köszöntötték a kislányokat, hölgyeket.

Március 8-tól a fokozódó vírushelyzet miatt óvodánk bizonytalan időre bezárt. Az épület fertőtlenítése folyamatosan történik, indokolt esetben ügyeletet a bocföldei Tagóvoda biztosít.

Leendő óvodásaink felvételre jelentkezéséről, lehetséges „Ovikóstoló” rendezvényünk megtartásáról később adunk információt.

Óvodánk dolgos hétköznapjairól Sárhidai Óvoda közösségi oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. A baki Központi Óvoda és tagóvodái életébe a https://www.gocsejkapujaovik.hu/ oldalon nyerhetnek bepillantást a látogatók.

 

Óvó nénik és a gyerekek

Vissza