Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Hírek, események

Ovihíradó

Ovihíradó
Takácsné Gál Andrea

Halló, itt vagyunk, ez történt velünk ...

A tavasz folyamán a fokozódó vírushelyzet ismét felülírta terveinket, lehetőségeinket. Március 8-től óvodánk bezárásra került, majd április 12-től ügyeletet tartottunk 5 gyermek részére. Április 20-tól fogadtuk ismét a gyermekeket.

A karantén idején rendszeresen töltöttünk fel zárt csoportunkba óvodásaink számára mese, vers, ének-zene, ábrázolás-és kézimunka, barkácsolás, mozgásos és egyéb anyagokat, amelyekről nagy örömünkre számos visszajelzést kaptunk a családoktól.

Április 1-én, húsvét előtt nyuszi ajándékkal örvendeztettük meg otthonukban a csöppségeket.

A Föld Napja (április 22.) apropóján ellátogattunk a szelektív konténerekhez, ezt követően sikeres összefogással összegyűjtöttük a felesleges papírhulladékot intézményünk javára. A tavalyi évhez hasonlóan a Béke utca felső részében a nagyobb gyermekekkel gyűjtöttük a házak elé kirakott papírkötegeket. Köszönetet mondunk a falu lakosságának, hogy ismét támogatták kezdeményezésünket, a Szülőknek, hogy a papírt segítettek eljuttatni a konténerbe.

A Magyar Népviselet Napja (április 24.) alkalmából magunkra öltöttük viseletünket, hajat fontunk, masnit kötöttünk, aztán lobogtak a pántlikák, pörögtek a szoknyák, kopogtak a cipők a jeles napon.

Április 30-án, anyák napját ünnepelve, az óvoda udvarán versekkel, dalokkal, virággal és ajándékkal köszöntötték óvodásaink az édesanyákat, nagymamákat, akik az ünnepség végén elérzékenyülve, boldogan ölelték magukhoz gyermeküket, unokáikat.

Május 5-én délelőtt Kovács Adél gyakorlós óvodapedagógus hallgatónk sikeres (jeles) államvizsga foglalkozást tartott.

Május 10-én a 2021/22. tanévre 4 fő leendő óvodás jelentkezett intézményünkbe.

Madarak és fák napja alkalmából (május 10.) erdőt, mezőt bejárva hosszabb túrára indultunk a gyerekekkel, majd több programnak adott helyszínt óvodánk udvara. Május 13-án Rosta Géza zenésszel muzsikáltunk fergeteges hangulatban, 26-án benevezve a Kihívás Napjára sportoltunk, mozogtunk, verseny játékokat játszottunk ugyancsak a tágas udvaron. Aktív részvételünkért emléklappal jutalmaztak bennünket a szervezők.

Május 31-én Boni kutya látogatott el hozzánk. Kis- Kádi Kató pedagógus kutyaterápiás foglalkozást tartott nekünk a szabadban mindannyiunk nagy örömére. Hamar megbarátkoztunk a kutyussal, remek játékokat játszottunk így együtt.

Május 25-től Molnár Júlia új óvodásunkat köszöntöttük körünkben.

Gyermeknapi ajándékként, június 2-án Kassai Anita szombathelyi bábos papírszínházában elevenedett meg a Színek meséje Így tedd rá!-s módon. Sok-sok mondókával, dallal, mozgással és játékkal varázsolt el bennünket, a végén a közös tánc sem maradhatott el.

Június 4-én együtt ünnepeltünk Bakon az Óvoda 50. jubileumi ünnepségén nyugdíjas kollégákkal, meghívott vendégekkel. Takácsné Gál Andrea tagintézmény vezető (mint egykori óvodás, gyakorlós hallgató és kolléga) elevenítette fel emlékeit, méltatta köszöntőjében az ünnep jelentőségét.

 

„Kicsik voltunk, nagyok lettünk, hívogat az iskola…”

2021. június 9-én délután, hagyományos évzáró ünnepségünkön, az óvoda udvarán családtagok, hozzátartozók jelenlétében bemutatott Így tedd rá!-s Rábaközi játékfűzés, illetve Kecskegidák és a farkas mesejátékot követően elbúcsúztunk az iskolába készülő nagycsoportosoktól: Farkas Rubinától, Jandó Larától, Lendvai Leventétől és Orsós Andreától.

Az általuk előadott búcsúzó versek és dalok után az óvodás évek emlékére a tarisznya és a virág mellett ajándékcsomaggal is kedveskedtünk nekik. Kívánunk az óvodától most búcsúzó ovisainknak nagyon sok örömet, kitartást az iskolához! Az ünnepség után a pavilon alatt a búcsúzó gyermekek szülei süteménnyel, üdítővel kínálták a gyerekeket, felnőtteket, és szabályokat betartva jóízű beszélgetésre is sor került.

Óvodánkban június 21-től takarítási és karbantartási munkák kezdődnek. Július 19-től várjuk ismét óvodásainkat. Ez idő alatt ügyeletet a baki Központi Óvoda lát el.

Dolgos hétköznapjainkról Sárhidai Óvoda közösségi oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A baki Központi Óvoda és tagóvodái életébe a https://www.gocsejkapujaovik.hu/ oldalon nyerhetnek bepillantást a látogatók.

 

Jó pihenést, gazdag, élménnyel teli nyarat kívánunk mindenkinek!

Óvó nénik és a gyerekek

Vissza