Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Hírek, események

Ovihíradó

Ovihíradó

Halló, itt vagyunk, ez történt velünk ...

Évzáró ünnepségünk után júniusban, amikor az időjárás engedte, kint fogyasztottuk el a gyerekekkel a tízórait az udvaron. Sokat tartózkodtunk a szabad levegőn, rövidebb sétákat tettünk a faluban, játszottunk a gyerekekkel az udvaron, a játszótéren és a focipályán is.

Óvodánkban a nyári takarítási szünetben, június 21-től július 16-ig a fenntartó helyi Önkormányzat jóvoltából számos felújítási munka történt. Ez idő alatt a baki Óvoda fogadta az ellátást igénylő sárhidai kisgyerekeket.

Az udvari játékok karbantartása, festése, és egyéb javítási munkák a mosdóhelyiségben, csoportszobákban a négy hét alatt megtörténtek.

Sor került udvari játékaink három évente esedékes felülvizsgálatára is, mind megfelel az unió-s előírásoknak.

A szünetben sikerült óvodánk dajkáink két hét alatt kitakarítani a helyiségeket. Így a tervezett időpontban, július 19.-én ismét fogadni tudtuk a gyermekeket. Ügyeletes óvodaként négy hétig (július 19 és augusztus 13 között) saját óvodásaink mellett 5 baki óvodás ellátását biztosítottuk intézményünkben. A szülők megelégedésére nagyon jól érezték magukat a gyermekek nálunk. Ez idő alatt sok élménnyel gazdagodtak.

Július 24-én az általunk sütött palacsintával kínáltuk a falunapon résztvevőket. Köszönjük a kedves Szülők példás összefogását, Tóthné Horváth Barbarának, Fabók Zsuzsannának, Papp Juditnak, Dóra-Horváth Eszternek, Nagy Nikolettának az otthonukban elkészített finomságokat, valamint Horváth Gábor és Kurucz Nikolett felajánlását is.

Augusztusban Rapi Enikő középiskolás diák végzett közösségi munkát nálunk, majd a hónap végén meglátogattuk a baki óvodásokat. Vendégeskedtünk a Hivatalban, fagylaltoztunk a cukrászdában, az Óvodában kipróbáltuk az udvari játékokat. A közös ebéd elfogyasztása után tértünk vissza a tartalmas, élményekkel teli kirándulásból. Köszönjük a szíves vendéglátást a kolléganőknek és a gyerekeknek.

Ugyancsak augusztus végén családjuk körében ismerkedtünk óvodásainkkal, otthonukban látogattuk meg őket.

27-én, Bakon közös nevelőtestületi értekezleten zártuk a tanévet, vitattuk meg a következő év teendőit.

Egy, kettő, három, négy, te kis cipő hová mégy?

Kip-kop kopogok, óvodába indulok.

 

2021. szeptember 1.-én szeretettel vártuk a gyermekeket. A 2021/22. tanévben Bene Bendegúz, Doszpoth Csenge, Dóra Emma, Fülöp Kristóf, Jónás Janka, Kóbor Nimród, Lendvai Alex, Molnár Gábor, Molnár Júlia, Németh Hanna, Németh Lili, Simon Helga, Sipos Botond, Sipos Kiara, Sipos Lóránt, Tóth Sára, Ujvári Lorena, Ujvári Noel jár óvodánkba. Októbertől csatlakozik hozzánk Németh Boglárka is. Tavasszal várunk még gyermekeket. Boldog óvodás évet kívánunk mindenkinek!

Szeptember első hetében harmadik alkalommal került beadásra ZÖLD ÓVODA pályázatunk. Eddig két alkalommal már elnyertük a címet, mely 3 évente kerül megújításra. Decemberben várjuk a pályázat eredményét.

Szeptember 2-án, az új tanév első szülői értekezletének bevezető perceiben együtt ünnepeltünk Takácsné Gál Andrea tagintézmény vezetővel, aki 35 éve, 1986. szeptember 1-én kezdte meg a sárhidai Óvodában óvodapedagógusi tevékenységét.

Változás történt a Göcsej Kapuja Bak Óvoda és ÁMK intézményi vezető posztján, Kovács Kinga Katalin váltotta az augusztus 31-én elköszönő Gálné Hóbor Tímeát.

A baki Központi Óvoda és tagóvodái életébe továbbra is a https://www.gocsejkapujaovik.hu/ oldalon nyerhetnek bepillantást a látogatók.

Óvodánk tevékeny hétköznapjainkról Sárhidai Óvoda közösségi oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Óvó nénik és a gyerekek

Vissza